Új szakemberrel erősít a Dreher marketingcsapata

Új szakemberrel erősít a Dreher marketingcsapata

Januártól Hruska Rita felel a Dreher nemzetközi márkáiért. A szakember a szintén nagy múltú Zwack Unicum Nyrt. szenior Márka menedzseri pozíciójából érkezett a sörgyártóhoz. Korábbi tapasztalatait a Tchibonál és a British American Tobaccónál szerezte. Hruska Rita az International Business Schoolban szerzett közgazdász marketinges diplomát, szakmai pályafutását a British American Tobaccónál kezdte, ahol 2 éves vezetőképző program után, újszerű marketinges megoldásokra koncentrálva, prémium márkák építésén, és több sikeres termék bevezetésén dolgozott. Ezt követően új cég és az FMCG terület következett. A Tchibo Kft. márka menedzsereként a cég legfontosabb piacvezető márkájának további erősítése volt a fő feladata. 2009-ben csatlakozott a Zwack Unicum Nyrt.-hez, ahol kezdetben a Johnnie Walker márkát, majd a zászlóshajó, az Unicum márkacsapatát irányította. Mind ezek mellett, a cégnél eltöltött évei alatt, olyan neves, nemzetközi márkákat is képviselt, mint a Moët & Chandon, a Hennessy, az Evian, a Baileys, és a Captain Morgan. Az utolsó években leginkább magyar márkák kommunikációjáért, illetve új márkák és termékfejlesztések bevezetéséért felelt. „Mindig is közel álltak hozzám a nagy múltú, tradicionális márkák. A 165 éves Dreher Sörgyárnál a gazdag örökség hiteles bemutatása mellett többek között innovációval és élménymarketinggel tudjuk majd sikeresen tovább építeni a márkáink elismertségét” – mondta el Hruska Rita az új kihívás kapcsán. A marketing menedzser a Drehernél olyan kedvelt termékek marketingjét viszi majd, mint az Asahi, a Pilsner Urquel, a Kozel, a HB és a Kingswood.

Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink