Coca-Cola Üdítő
(22 találat)Keresés beállítva: Coca-Cola(x)
Coca-Cola
A Coca Cola mindenki által ismert, még az is, aki nem fogyasztja, hiszen a világ első, legnépszerűbb és legkeresettebb kólamárkájáról van szó. Szinte nincs is olyan ország, ahol ne lehetne megvásárolni, ezért mondhatni a világ legnépszerűbb italai közé tartozik. Eredetileg gyógyszerként forgalmazták gyomorbántalmakra, de létezik olyan legenda is, hogy tisztítószerként is használták a háborúk során a kezdeti receptjét, mert a vért nagyon jól ki lehet vele tisztítani a ruhákból. Hogy ez valóban így volt-e, azt manapság már nehéz lenne megmondani, de ez a legenda még mindig tartja magát.
Coca Cola kisokos
Ahogyan az is, hogy a Coca Cola felelős azért is, hogy a mikulás ruhája piros, hiszen a márka előszeretettel használja a mikulás figuráját a kampányaiban, és úgy tartják, hogy ők használták először úgy, hogy piros ruhában van, ami a palack címkéjére is utal. Akár így van, akár nem, a Coca Cola sikerre vitte a világszerte ismert és szeretett ital megalkotását, amelynek ma már kultusza van. Az évek során az eredeti Coca Cola mellett számos ízben és kivitelben kezdték gyártani. De mi az igazság a mítoszokból és milyen Coca Cola termékek érhetőek el manapság?
Tovább olvasom >>Megjelennél ital termékeddel az oldalon?
2 hónapos díjmentes megjelenés az italkereső oldalon
Próbáld ki ingyenesen 2 hónapig és növeld online eladásaid. Nincs hűségidő, nincs kötelezettség.
Coca Cola történelem
Talán sokan nem is gondolnák, de a Coca Cola kezdeti verziója még egy alkoholos ital volt. A történet 1884-ben kezdődik, amikor is John Stith Pemberton gyógyszerész létrehozott egy Pemberton's French Wine Coca nevezetű italt, amit borból és kokainból kevert ki. Ez volt az úgynevezett cocawine. Egy évvel később Fulton megyében és Atlantában bevezették az alkoholtilalmat, így John Stith Pemberton-nak nem maradt más választása, mint alkoholmentessé kellett tennie az italát. Az így létrehozott italt legelőször a Jacob's Pharmacy gyógyszertárban lehetet megkóstolni 1886-ban.
Akkoriban a szénsavas italoknak gyógyító hatást tulajdonítottak, így kerülhetett gyógyszertárakba, ahol poharakban árulták. John Stith Pemberton állította, hogy számos betegséget gyógyít az itala morfinizmustól, az emésztési zavarokon át, a migrénig, mindenre jó. A következő években több cég is elkezd Coca Colát gyártani, mert John Stith Pemberton az ital jogait több cégnek is eladta, végül kijelentette, hogy a márka csak a fia tulajdonát képezi, de a receptjét használhatják. A Coca Colát 1894. március 12-én kezdték el üvegben is árulni, az első dobozos Coca Colára azonban egészen 1955-ig várni kellett.
Coca Cola összetevők
Mivel John Stith Pemberton az eredeti Coca Cola receptet többször is eladta, azt gondolhatnánk, hogy a recept publikus, de a helyzet az, hogy a pontos receptet csak a Coca Cola két igazgatója ismeri, de mindketten csak a recept egyik felét. Ez a mítosz már régóta tartja magát, és akár igaz, akár nem, az mindenesetre tény, hogy a Coca Cola receptje az egyik legnagyobb titkok egyike a világon. Az eredeti Coca Cola receptet az atlantai SunTrust Bank páncéltermében őrizték, ám jelenleg úgy tartják, hogy átvitték a Coca Cola gyártási helyszínére az egyetlen leírt receptet.
A valóság egyébként sokkal kiábrándítóbb, mert tényleg két igazgató ismeri az eredeti receptúrát, ám mind a ketten a teljes receptet ismerik, a recept alapján működő gyártási eljárás pedig még többek számára publikus. Ez nem is lehetne másként, hiszen egy világmárkáról van szó, ami több millió liter Coca Colát gyárt naponta, ezért a készítőknek valamelyest tisztában kell lenniük a készítés folyamatival. Mindenestre a titok még ma is titok, és tény, hogy a recept nyilvánosan sehol sem található meg.
Coca Cola ízek, fajták és kiszerelések
Ha csoportosítani akarnánk a Coca Colát, azt sokféleképpen tehetnénk meg. Egyrészt kiszerelésenként, mert ebből is rengetegféle van már üveges, dobozos és műanyag palackos. Az eredeti Coca Cola még poharakban került árusításra, ebben a formában azonban a kezdetekben nem igazán volt népszerű. Később, 1894-ben kezdték el üvegekben árulni, és az üveges kiszerelés meglehetősen sokáig megmaradt, kezdetben hazánkban is ebben a kiszerelésben került forgalmazásra, és még a mai napig is találkozhatunk üveges Coca Colával. A fém dobozos Coca Cola kiszerelés 1955-ben indult el, és bár a legjellemezőbb a 0,33 l-es verzió, ebből is többféle létezik. Manapság a műanyag palackos kivitel a legelterjedtebb, ebből is többféle méret létezik, fél literes, literes, másfél literes, de nagyobb palackok is léteznek.
Fajta tekintetében is többféle Coca Coláról beszélhetünk, létezik a Coca Cola zero, a Coca Cola light, Coca Cola Fahéj és a Coca Cola koffeinmentes, melyek arra hivatottak, hogy egészségesebb formában nyújtsák a jellegzetes Coca Cola ízt.
Ízek tekintetében jelenleg a vanílitás Coca Cola, és a Coca Cola cherry van forgalomban. A cseresznyés íz a 2000-es években nagyon népszerű volt, majd kivonták a forgalomból, de 2021-ben újra forgalomba hozták.
Coca Cola érdekességek
A Coca Cola egy nagyon népszerű ital szerte a világon, és azt gondolhatnánk, hogy az íze mindenhol egyforma, hiszen ugyanaz a cég gyártja. A valóság azonban az, hogy Amerikában a Coca Colának teljesen más az íze, mint mondjuk, nálunk Magyarországon. Elég sok legenda van arról, hogy mosószerként használták, illetve tisztítószerként, ami inkább mese, mint valóság, ugyanakkor tény, hogy rozsdaoldásra például egészen kiváló anyag, amellett, hogy üdítőnek is remek. Bár a kitalálója sosem bizonyította, hogy az italnak van gyógyító hatása, de medúza- vagy moszkítócsípésre még napjainkban is használják.
A világ szinte minden országában van már Coca Cola, a szinte szó azért került a mondatba, mert két országban még mindig nincs ilyen ital: Kubában és Észak-Koreában. Szintén érdekesség, hogy az eredeti kóla színe zöld, a színezőanyagoknak köszönhetően ihatjuk a barnás-fekete italt.
Üveges Coca Cola hol kapható?
Erre a kérdésre az egyszerű válasz az, hogy szinte bárhol. A Coca Cola a világ egyik legnépszerűbb itala, nemcsak a legnépszerűbb kólamárkája. Szinte nincs bolt, ahol üdítőt lehet kapni, ahol ne árulnának Coca Colát valamilyen kiszerelésben. Érdekes, hogy hivatalos magyar Coca Cola webshop nem létezik, annak ellenére, hogy a márka kínálata nemcsak egyféle üdítőt tartalmaz, és hogy mennyire széles a termékkínálata. Bánkódni azonban nincs okunk, mert online is számos helyen rendelhető a Coca Cola, köztük az italkereso.hu oldalon is. Egészségünkre!
Az üdítőital fogyasztás hagyománya meglehetősen régre nyúlik vissza, azokra az időkre, amikor az emberek már nemcsak vizet fogyasztottak, hanem gyümölcsleveket és szirupokat is. Az üdítőket frissítőnek is szokták nevezni, és azokat az italokat takarja, melyek alkoholmentesek, és frissítő célzattal, víz helyett fogyasztjuk őket. Ide soroljuk a szörpöket, teákat, gyümölcsleveket és más ízesített folyadékokat. Mivel az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen a folyadékbevitel, az üdítőket sokan víz helyett fogyasztják, hogy meglegyen a napi folyadékmennyiségük.
Amit az üdítőkről tudni érdemes
Az emberi szervezet is 60-70%-ban vízből áll, így a folyadékfogyasztás lényeges kérdés az egészségünk számára is. Az üdítőipar fellendülésével ma már számos üdítőitalból válogathatunk, a gyümölcslevektől a teákon át a szénsavas üdítőitalokig. Hogy melyiket válasszuk, az igazából ízlés kérdése, ugyanakkor érdemes egy kicsit utána gondolni, hogy mik is tartoznak az üdítők közé, és melyikkel is érdemes oltani a szomjunkat egy meleg nyári napon, vagy egy kellemes beszélgetés közben.
Üdítő bővebben